HATÁROKON ÁT

Limes Galéria, 2016. február

0
1
2
3
4
5
6
7

Két határon túl

Zenta, 2015. szeptember

Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének csoportos kiállítása

p0
p1
p2
p3
p4
p5
p6
p7
 

Limes Galéria JELEN-LÉT

2015. június
Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének csoportos kiállítása
 
meghívó mamsze egyben resize
p1330480 resize
p1330482 resize
p1330486 resize
p1330489 resize
p1330495 resize
p1330503 resize
 

Lábatlan

2014.augusztus

Lánatlan 2014 augusztus

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Művésznő!

    Ma, Simon Anikó személyében dunaszerdahelyi művészt köszönthetünk Lábatlanon, a Gerenday Közösségi Ház kiállítótermében. Pedagógiai tanulmányait befejezve, igazi lokálpatriótaként tért haza és helyezkedett el 1990-ben, szülővárosában, a Kodály Zoltán Alapiskolában. Pedagógiai ismereteit a Nyitrai Tanárképző Főiskola magyar nyelv, irodalom és képzőművészeti nevelés szakán, valamint a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Képzőművészeti Tanszékén sajátította el.
Művészetpedagógusi pályára készülve kipróbálta magát a mozaik, az akvarell, a litográfia, a tűzzománc és a batik készítés műfajában is. Néhány éve, összegezte mind azt, ami ezeknek a technikáknak a lényege, és így talált rá igazi műfajára, az üvegfestésre.
    Önálló kiállítással 2011-ben lépett először közönség elé. Azóta szülővárosán kívül Nyékvárkonyban, Rév-Komáromban, Sikabonyban, Párkányban, Esztergomban ismerhette meg alkotásait a művészetkedvelő közönség.
    A síküvegfestés műfaján belül sajátos technikát alakított ki. Eljárásáról a következőket írja: „…áttetsző, színtelen üveglapot használok. Bár az üveglap mögé néha rajzlap kerül, a fény hatása mégis akkor érződik a legjobban, ha nem teszek rajzlapot közvetlenül az üveglap mögé. Festményeim üvegfestékkel készültek. Ez a speciális, oldószeres művészfesték kiégethető, így még tartósabb. Az üvegfesték erőteljes, ragyogó színeit szeretem. Hátránya, hogy nagyon nehezen kezelhető. Kicsit a körömlakkhoz hasonlóan viselkedik, ha az üveglaphoz ér a festék, azonnal megköt. Ezért festés közben nincs módom javítgatni. Hátránya még, hogy nagyon korlátozott színskála áll rendelkezésemre.” Az erőteljes, ragyogó színek és a dekorativitás iránti igényét a batik és az akvarell technikai korlátai miatt nem elégíthette ki. Szóba jöhetett volna még a tűzománc, amely alkalmas a csillogó, élénk színekben gazdag, fénylő és dekoratív művek létrehozására, ám ez a műfaj csak arra képes, hogy felülete csillogva visszaverje a fényt. Ezért igazából ez sem felelt meg alkotói szándékainak. Olyan technikára vágyott, amely a fényt átengedi, és ezzel teszi varázslatossá alkotásait. A kiállított képek tanúsága szerint megtalálta azt.
    Farkas Veronika művészettörténész rév-komáromi megnyitójában találóan aranykertnek nevezte a kiállított művek összességét. Nem tévedett. Simon Anikó kiállítása alkalmas arra, hogy a magyar mondavilággal, az olykor emberi tulajdonságokkal is felruházott gazdag flórájú és faunájú aranykertjével, jellegzetes, mesés, magyar motívumkincsünk megidézésével meghódítson bennünket.
    A terembe lépve elsőként az „Álmok és könnyek”, az „Út”, és a Cím nélküli képeket érdemes szemügyre vennünk. A keresztény hit szerint az Istenhez vezető út, életünk egyik legáltalánosabb szimbóluma. Álmokkal és könnyekkel kísért bejárása során vállalnunk kell az aggodalmakkal, belső feszültségekkel és vitákkal járó küzdelmet, a magunkkal hozott örökségekkel való szembenézést, képességeink, korlátaink, meghatározottságaink, feladataink, kapcsolataink tudomásul-vételét. Utunkat járva, olykor vállalkoznunk kell a célunk elérése szempontjából járhatatlannak minősülő, csábító tévutak elhagyására is az ehhez tartozó felelősség vállalásával és annak minden következményével együtt.
     E kompozíciók dinamikáját a képek színvilága, az arany háttér, a kelta ornamentika és a számtalan különböző színű elem korlátai között tartott hullámmozgása adja. Egyszerűbben fogalmazva, e művek tudatosítják bennünk a tényt, mely szerint az égi Atyához vezető utat mindannyian bejárjuk, de azt nem nyílegyenesen, hanem az Isten által adott szabad akaratunk birtokában kanyarokkal, kitérőkkel tarkítva tesszük meg.
    A magát református magyar emberként megfogalmazó alkotó számára kiemelkedő jelentőségű a nemzeti kultúra hagyományainak ápolása. Ennek jegyében születtek a „Páva” a „Turul”, és a „Csodaszarvas” című alkotások. Az egyházi vonatkozású művek közé tartozik a magyar református egyház címermadara, az örök életet és a feltámadást jelképező „Főnix”.
A díszes tollú „Páva”, a keresztény szimbolikában Krisztust, az örökkévalóságot és a teljességet jelképezi.
A magyar nemzeti hagyományokat két alkotás idézi. Az egyik a „Csodaszarvas”, melyet arany háttérrel, és az örök életet adó Nappal együtt jelenít meg. A csodaszarvas volt az a mitikus lény, mely a hun-magyar eredetmonda szerint új hazába vezette a hunok és magyarok őseit.
    A másik, a „Turul”, mely nemzeti hagyományaink szerint, az Árpád-házi fejedelmek és királyok hatalmának isteni eredetét jelképező totemállat. A turulmadár a hun-magyar azonosság tanát hangsúlyozó geszta szerint a római birodalmi sashoz, Jupiter madarához hasonlóan, a nemzeti nagyság és a győzedelmes haderő kifejezője. Ebbe a körbe sorolhatjuk a keleti gyökereinkre utaló, indiai ornamentikával díszes „Elefánt” című alkotást is.
A következő, immár személyes világunkhoz közelítő körben, a fennkölt témákat, személyünkhöz, mindennapjainkhoz kötődők váltják fel. E képek, kedvességet, játékosságot és pozitív életérzést sugároznak.
    Ez a tiszta és szép világ jelenik meg a végsőkig leegyszerűsített magyar motívumokat megjelenítő „Mese”, „Népi motívum” című alkotásokon.
     Az itt látható művek tanúsága szerint, kedvelt motívumai közé tartoznak a fák és a madarak, melyek gyakran visszatérő elemei alkotásainak.
     E kiállítás egyik meghatározó darabja a „Fa” című alkotás, mely talán a hindu világfára, a végtelenül egymás után következő évek szimbólumára utal. E fa körül keringenek, olykor megülnek ágain a nappal és az éjszaka kék madarai. Ám lehet a magyar mondavilágban is ismert Életfa, az „élet fája” is, amely arra utal, hogy Isten kegyelméből a Mennyországban visszanyerhetjük a tudás fája tiltott gyümölcsének elfogyasztása miatt elveszített örök életünket.
    A „Cinege”, az „Indián cinege” és a „Cinegék” című képeken egymás gondolati hatását erősítve előbb egyedül, majd többedmagával jelenik meg a tavasz közeledtét elsőként hirdető cinke. Kísérő motívumként erősíti szerepüket a kelta hitvilág szerint a halhatatlanságot, az erőt és a testi újjászületést szimbolizáló fagyöngy. A tájainkon honos sok színben pompázó  „Cinege” és a szürke színek által dominált tollazatú, távoli rokon „Indián cinege” egyként azt jelezi, hogy a megújulást daloló hírnök abban a reményben harsogja a „nyitni-kék” dallamát, hogy társai követik, s hívó szavára a régen várt tavasz is megérkezik.
    Az ablakból kinéző, tavaszváró ember számára ismert élményként jelennek meg a kofák módjára csiripelő „Mi újság?” című kép barna tollazatú madarai.
     Líraian szép a szerelemre és annak gyümölcsére utaló „Szitakötők”, „Vágy”, „Remény” és „Kezdet”sorozat, melyet a család összekapaszkodását szimbolizáló, az ősz ragyogó, meleg színeiben pompázó, gyümölcseiket megérlelt és elhullatott levelű fák az „Együtt”, a „Gesztenyék”, az „Indián Nyár” című képek tesznek teljessé.
    Önálló egységet alkotnak a virágok. A „Margaréták”, a nőszirom, más néven írisz ábrázolások. Egy-egy további kép szól a virágát folytonos szeretettel és imádattal Isten felé forduló lelket jelképező napraforgókról és a pipacsokról.
    Simon Anikó aranykertjének gazdagsága képeinek sorát igen szerencsésen fogja össze a szimbólumokban talán leggazdagabb, itt „Álomkék” korábban „Szél, víz, levegő” címet is viselő alkotás. Az álmaink végtelen kékjében pompázó kép, a képzelet és a szürrealitás világához kapcsol bennünket. Centrumában a görög mitológia szép, fiatal leánya, jótékony hatású tündére, a virulás, a felüdülés, az egészség, a szaporodás gondozója, a természet szépségének és rendjének kifejezője, a nimfa áll. Szélben lobogó haja a víz, testén belül, a szíve táján kap helyet a föld mélyének vizét és az eget összekötő fa, a lobogó haj felett repked a japán mitológia hitvesi boldogságra utaló pillangópárja és a boldogság kék madara.
    Simon Anikónak gratulálok, további alkotó munkájához sok sikert kívánok. A rendezők munkáját megköszönve, a kiállítást megnyitom.


                    Dr. Bárdos István                                                                                      Lábatlan, 2014. augusztus 15.

1
2
3
4

Barta Gyula Galéria

Párkány, 2014. június

00
1
2
3
4
5
6
7

Sikabonyi Közösségi Ház

2014. május

Mátis Gáborral és Sidó Balázzsal együtt

0
1
2
3
4
5
6
7
 

Esztergomi Művelődési Ház

Esztergom, 2014. március

01
01b
02
03
04
05
06
07

Limes Galéria

Komárom, 2013. október

0
01
02
03
04
14
19
4

Ghymes Fesztivál

Szent György-hegy 2013. július 6.

p1230197
p1230203

Komáromi Csemadok Galéria

2013. február

00
01
02
03
04
05